Zárjavítás

Zárjavítás

A zárjavítás igen nagy témakör, mely magában foglalja, nem csupán az elromlott zárak és biztonsági kiegészítők megjavítását, hanem azok lecserélését is, mely önmagában a biztonsági rendszer javítását célozza.

zárjavítás

 

A zárjavítás tulajdonképpen egy átfogó és professzionális zárszerelés, mely átfogóan felöleli a zárak modernizálását, tökéletesítését, valamint a zárszerelő szakember általi tanácsadást azzal kapcsolatban, hogyan és mit kellene változtatni a tökéletes biztonság érdekében.

 

Mikor szükséges zárjavítás?

Nem feltétlenül kell megtapasztalni, illetve átélni értéktárgyaink elvesztését ahhoz, hogy odafigyeljünk a zárszerelés fontosságára. Ne utólag próbáljuk helyrehozni az ebből adódó károkat, sokkal egyszerűbb még a baj megtörténte előtt zárcsere révén modernizálni zárainkat.

zárjavítás

Nem kerül felsorolásra az összes lehetőség, hiszen az szinte végtelennek mondható, annyi probléma adódhat. Egyéni probléma esetében, melyet nem talál a felsorolásban, hívja ügyfélszolgálatunkat, ahol azonnali tájékoztatást kap arra vonatkozólag, hogy mi a teendő, és milyen típusú zárjavítás, illetve zárszerelés a megfelelő.

  1. Zárjavítás szükséges, ha tönkrement a zár, és ezáltal nyithatatlanná, illetve zárhatatlanná válik a bejárati ajtó. Semmiképpen nem érdemes különböző házi trükkökhöz folyamodni, hiszen a biztonságot csak a professzionális zárjavítás adja meg, mely problémától függően lehet zárcsere, illetve bármilyen zárszerelés.
  2. Amikor a zárak bár működőképesek, de nagyon elavultak, több éve, esetleg évtizede nem történt zárcsere. Mindenképpen zárjavítás szükséges ebben az esetben, hiszen a betörési technológiák is oly mértékben változtak ez idő alatt, hogy szó szerint értendő, hogy mintha nem is lenne bezárva a bejárati ajtó. Nem érdemes halogatni a kérdést, hiszen utólag, egy esetleges betörés után, minden sokkal bonyolultabbá válik.
  3. Roppant fontos, hogy ha bármely családtag elveszítette a kulcsát, akkor nem az a megfelelő lépés, hogy másoltatni kell egy újat, hanem azonnali zárjavítás, illetve zárcsere válik szükségessé. Soha nem lehet tudni, hogy valóban a kulcs elvesztéséről van szó, esetleg valaki előre kitervelten eltulajdonította azt. A biztonság mindenképpen megkíván ennyi elővigyázatosságot, hogy ilyen esetben igénybe vegyük a zárjavítás, illetve zárszerelés szolgáltatást.
  4. Amikor tudomást szerzünk arra vonatkozólag, hogy a környék, ahol lakunk, kevésbé biztonságos, mint eddig volt, tehát valamilyen mértékben megnövekedett a betörések száma, akkor érdemes zárjavítás, továbbá tanácsadás szolgáltatást kérni, és ha szükség van rá, akkor megerősíteni a lakás védelmi rendszerét.
  5. Annyira kézenfekvő eset, és a legtöbb ember mégis elmulasztja, hogy új lakásba költözéskor igénybe vegye a zárcsere szolgáltatást, még akkor is, ha a zár szinte vadonatúj. Sosem lehet tudni kinél maradt egy kóbor másolat a kulcskészletből, ezért a zárjavítás, illetve zárszerelés mindenképpen szükséges ilyenkor.

A fenti felsorolt eseteken kívül minden más olyan esetben is szükséges a zárjavítás, amikor bármilyen apró rendellenességet tapasztal valaki a lakás védelmi rendszerével kapcsolatban.

Sajnos, úgy hangzik az egész felsorolás, mint egy paranoiára buzdító felhívás, de jelenleg olyan mértékű a bűnözési hullám, ami országunkat, főként a fővárost sújtja, hogy muszáj bebiztosítani magunkat, és a lehető legtöbbet tenni azért, hogy családunkat biztonságban tudjuk, és ezt jelenleg csak professzionális zárjavítás, zárszerelés révén tudjuk megtenni.


 

Zárjavítás azonnali kiszállással!

 

06 30 596 36 80  06 70 242 48 41
vagy 06 1 285 12 96

 

Zárjavításszolgáltatásunk már több éve áll a lakosság szolgálatában. 
Igyekszünk minden zárral, zárbetéttel kapcsolatos problémára gyors megoldást nyújtani, akár azonnali kiszálással is, a hét minden napján, hétvégén és ünnepnapokon is, Budapesten és vonzáskörzetében. 

Kérje szakembereink tanácsát!

Zárjavítás non-stop.

Nem bízom a történetben, és nem is tudok lemondani róla."

SZOLGÁLTATÁSAINK

AKTUALITÁSOK

FRISS BEJEGYZÉSEK

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk