Ajtó javítás

Ajtó javítás, szervizelésSokan úgy gondolják, hogy beltéri és kültéri ajtajaikat (bejárati ajtó, erkélyajtó stb.) csak az azonnal jelentkező problémák esetén szükséges javíttatni, addig pedig felesleges velük foglalkozni. Pedig  egy megfelelő minőségben és precízen elkészített, vagy felújított ajtó nemcsak a lakásban élők biztonságérzetéhez járul hozzá, hanem az Ön kiadásait is csökkentheti, hiszen nem mindegy mennyi energia szökik el a régi, karbantartásra szoruló ajtajai miatt. Az Ön megítélésének pedig csak jól jöhet, ha a közeli ismerősei, ügyfelei, rokonai belépve az Ön házába esztétikus, karbantartott ajtókkal találkoznak.

Ráadásul tapasztalt szakembereink a legkorszerűbb technikákat alkalmazzák, így nem csak gyorsan, de hagyományos eljárás (kőműves munkák) nélkül tudják ajtaját megjavítani. Nekünk az a jó, ha az ügyfélnek jó, ezért ígérjük, hogy semmiféle felesleges költséget nem számolunk fel Önnek. Így abban az esetben ha nem szükséges, nem cseréljük ki ajtaját, hanem felmérjük a megrongálódott részt, és ezek után hajtjuk végre a megfelelő műveleteket.

Így Ön minden egyes ajtónyitáskor tudni fogja: lakása biztonságos és gazdaságos ajtókkal rendelkezik.

Hívjon minket tehát a következő esetekben:

  • pántok, zsanérok eltörése,
  • az esetleges beázások
  • vagy olyan esetek, amikor az ajtónk érthetetlen módon szorul
  • netalántán becsukásnál még külön a helyére is kell emelni. 

 

Forduljon hozzánk bizalommal!

Budapesten és vonzáskörzetében díjmentes kiszállással dolgozunk!

06 30 596 36 80  06 70 242 48 41
vagy 06 1 285 12 96

2016.12.24.« Vissza

SZOLGÁLTATÁSAINK

AKTUALITÁSOK

FRISS BEJEGYZÉSEK

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk